Tartalomjegyzék
A karfiol köret kevésbé népszerű, mint például a burgonya vagy a rizs, pedig számos módon elkészíthető. Sok gyerek sem kedveli, pedig a babák még elfogadják. A karfiol megosztó íze a fűszerezésének köszönhetően pedig igazán különleges ízhatásúvá tehető. Érdemes a rizs, tészta, krumpli triumvirátusán túl más köretekkel is megpróbálkozni, hiszen számos lehetőség adott.
Ha csak a zöldségeket vesszük számba a sárgarépa, cékla, spenót, spárga, zöldborsó mind elkészíthető köretnek is. Melyek a mindennapi étkezéseinket változatossá teszik. Ráadásul jótékony hatásaiknak köszönhetően – rendszeres fogyasztásukkal – az egészségünknek is igazán jót tehetünk. Mivel a kalória tartalmuk sem magas diétás ételek remek kiegészítői is lehetnek. A sült répa még a gyerekek nagy kedvence is lehet, hiszen karamellizálódott állapotában édesebbnek hat. A sült cékla bár szintén nagyon egészséges, a cékla megosztó íze miatt nem valószínű, hogy népszerű lesz a gyerekek körében, de érdemes próbálkozni vele.
Karfiol köret
A karfiol is számos módon feldolgozható nemcsak főételnek, de köretnek is. A legegyszerűbb módja a párolása, mely nem sok időt vesz igénybe. Ráadásul kíméletesebb, mint a főzés, így az értékes vitaminok, ásványi anyagok jobban megmaradnak benne.
A karfiol sütőben sütve is remek körete húsételeknek, halaknak, sajtoknak egyaránt. De kedveltek a különböző ízesítéssel elkészíthető karfiolos rizottók, raguk, a karfiolrizs, de a változatosan elkészíthető karfiolos tészták. Ezek akár egytálételként is megállják a helyüket. De az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a különböző zöldségek grillezése is. A grillezett karfiol szintén remek körete húsféléknek, halaknak, sajtoknak egyaránt. Másféle zöldségekkel együtt grillezve igazán remek ételkombinációk készíthetők. Érdemes kipróbálni!
Karfiolos receptek
A karfiolos receptek elsősorban még mindig a hagyományos karfiolkrémlevest, esetleg rántott karfiolt mutatják. Pedig számos változatosan elkészíthető rakott ételek kiegészítőalapanyag is lehet.Ezen kívül a csőben sült zöldségeknek is remek alapanyaga, akár önmagában, akár egyéb zöldségekkel keverve. Készíthetők ezek az ételek diétásan, húsosan vagy hús nélkül is egyaránt.
Ráadásul a karfiol olyan sokféleképpen variálható és fűszerezhető, hogy szinte megunhatatlan alapanyagot biztosít számunkra egész évben. Bátran kísérletezzünk vele! Szezonalitástól függetlenül egész évben hozzájuthatunk. De a karfiol szezonban akár mi magunk le is fagyaszthatunk belőle télire.
Karfiolpüré | Egyszerű köret:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Karfiol
Vissza a kategória cikkeihez