Tartalomjegyzék
A karfiol vitamin tartalma és ásványi anyag tartalma is rendkívül magas, ezért fogyasztása nagyon egészséges. Ráadásul sok – a szervezet számára fontos – rostot tartalmaz, így diétás étrendek remek kiegészítője is lehet, sőt létezik karfiol diéta is. Bár a karfiol nem tartozik a legnépszerűbb zöldségek közé – főleg a gyerekek nem rajonganak étre – érdemes rendszeresen fogyasztani belőle, nemcsak a karfiol szezonban. Hiszen remekül fagyasztható is, mely lehetőséget ad a téli eltevésre, ezáltal biztosítva, hogy akár egész évben fogyasztani tudjuk.
Érdemes kíméletesen párolni inkább, mint túl főzni, akkor remek kiegészítője lesz az egyéb egészséges zöldségeknek. Érdemes bátran fűszerezni, mivel az íze jellegtelen önmagában. A karfiol fűszerezése által azonban számos ízletes, különleges ízhatású ételt készthetünk. Remek fűszere a vöröshagyma, fokhagyma és a szerecsendió, mely – bárhogy készítsük is el a zöldséget – jól harmonizál vele.
A karfiol vitamin tartalma
Vitaminban rendkívül gazdag, hiszen megtalálható benne az A-, B1-, B2-, C- és E-vitamin is. Valamint jelentős az élelmirost tartalma is. Ásványi anyagok közül vasat, folsavat, káliumot, kalciumot, foszfort is tartalmaz. Kitűnő folsav- és béta-karotin forrás.
A kalória tartalma is meglehetősen alacsony, sok rostot és fehérjét is tartalmaz. Ráadásul a glikémiás indexe is kifejezetten alacsony, így cukorbetegek is fogyaszthatják. Emiatt tökéletes étel fogyókúrás étrendekbe is.
Semleges íze lehetővé teszi széleskörű felhasználását, így tökéletes friss konyhai alapanyag kora nyártól egészen késő őszig.
Karfiol hatása
A karfiol hatása a szervezetre a többi zöldséghez hasonlóan nagyon kedvező. Bár ez a jótékony hatás elsősorban rendszeres fogyasztás mellett érvényesül. Ezért is érdemes többször fogyasztani belőle akár napi rendszereséggel is. A megfelelően feldolgozott karfiol ugyanis a változatos, egészséges étrend részét képezi.
Hatásai a szervezetre:
- segít az emésztési problémák esetén
- jótékonyan hat a vérnyomásra
- segíti a vesefunkciók egészséges működését
- a szívbetegségek kialakulásának kockázatát csökkenti
- erősíti az immunrendszert
- hatékony segítség az agy egészséges működéséhez
- antioxidáns tartalma segítség az öregedés csökkentésében és a gyulladásos megbetegedéseknél
Érdemes tehát bevenni a mindennapi étkezéseink közé. Annál is inkább mivel a karfiol felhasználása igazán széleskörű. Számos ízletes étel alapanyaga, melyet könnyen és gyorsan elkészíthetünk.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Karfiol
Vissza a kategória cikkeihez